2010. április 16., péntek

Személyes

"Az emberek olyanok, mint a tükör; ha egy tükörbe belegrimaszkodok, akkor vicsorgó alak néz vissza rám; de ha belemosolygok, akkor egy mosolygós arcot mutat nekem. A legtöbb ember ilyen. Merjünk belemosolyogni, szeretettel belenézni a másik szemébe, és akkor egész biztos, hogy ő is a szép arcát fogja mutatni nekünk."

(Böjte Csaba testvér)

Elgondolkodom, mennyire így van ez velem is. Szinte mindig a döntésemtől függ, milyennek látom az embereket. Régen olvastam egy történetet, amelyben megkérdeztek valakit, aki idegen faluba költözött, hogy milyennek látja ott az embereket. Annyit válaszolt, hogy abban a faluban mindenki csak jár-kel közömbösen, ridegek és barátságtalanok az emberek és még rosszindulatúak is.
Később történt, hogy egy másik ember is ugyanabba a faluba költözött és neki is feltették a kérdést: "Milyennek találod ott a falubelieket?" Ő derűsen feltekintett és azt válaszolta: "Nagyon kedvesek, barátságosak és mindig van hozzám egy jó szavuk."

Már első olvasásra is megragadt ez a történet, melyre most rárímel Csaba testvér megfogalmazása is. Milyen szép is lenne, ha be tudnánk gyakorolni ezt a szívből jövő jóindulatot, kedvességet önmagunk tükrébe nézve és egymást szemlélve is.

2010. március 27., szombat

Előző blog oldalam

Előző blog oldalam az alábbi helyen található:

www.thesoundsofmysoul.blogter.hu